2016. július 23., szombat

'00 Petra

Sietősen szedtem a lábaimat, ez is egy automatikus, önkétlen tett volt, ami azt bizonyította, hogy gyorsan túl akarok lenni a szüleim meglátogatásán. Sosem ápoltunk jó kapcsolatot, de amióta édesapám gyakorlatilag kitagadta a bátyám a családból hivatása miatt, határozottan a minimumra csökkentettem a kapcsolatunkat, mi pedig testvérekként összefogtunk, és nem hagytuk, hogy ez bármiben megakadályozzon minket. Még ennyi idő múlva is hittem a családi szeretet fontosságába, azzal a különbséggel, hogy már nem feltétlen számítottam bele a szüleimet ebbe a körbe. Hárman voltunk helyette a két bátyámmal.
A nagy barna ajtó előtt még sóhajtottam egyet, majd még belépésem előtt megakadt a szemem a postaládán, melyből egy levél lógott ki, rajta egy hivatalos sportpecséttel. Kikaptam, és a táskámba gyömöszöltem, mielőtt átléptem volna a küszöböt. Tudtam, hogy nálam ez az üzenet sokkal jobb helyen van.
-Megjöttem! - szólaltam meg halkan. Tőlem ennyire futotta, sosem voltam az a kiabálós fajta.
Nem kaptam választ, viszont a tévé szólt a nappaliban, így arra vettem az irányt. - Sziasztok! - köszöntem a szüleimnek, akik ténylegesen ott tartózkodtak. Édesapám a tévé előtt feküdt, éppen aludt, míg anyukám kötött. Csak épp hogy feltekintett, és intett, máris újra a kézműves hobbijára koncentrált. Ezért szerettem ezt a családot. Kurvára senkit nem érdekelt semmi. Már bocsánat.
Ahogy reméltem, így gyorsan is végeztem, és egy újabb dobozzal távozhattam régi otthonomból, szobámból, hogy berendezzem az albérletem Budapesten. Már egy ideje ingáztam a főváros melletti Gödöllő és a nagyváros között, de végre lábra tudtam állni, és egy saját albérlettel gazdagodtam az idősebbik bátyám javából. Ő csak születésnapi ajándéknak tekintette, neki ez meg sem kottyant.

Tudtam, hogy még egy jó hosszú, buszozással és metrózással teli út áll előttem, azonban egyáltalán nem siettem. Végre a nyári jól megérdemelt szabadságomat élveztem, habár még nem egészen tudtam, mit fogok kezdeni az egy hónapommal. Mindenesetre a nyári napsütés jókedvre derített, és már alig vártam, hogy néha napján egy medence mellett hűsöljek. Szandálom csak úgy csattogott a járda aszfaltján, miközben felszabadultan a buszmegálló felé tartottam. Rákanyarodtam az egyenesen oda vezető forgalmas útra, miközben az embereket kerülgetve haladtam. Többször is elsodortak, nem voltam sosem egy magas lány, és ez még csak súlyosbította a tömeg akaratának érvényesülését, de végül szerencsésen megérkeztem a megállóhoz, ahol kicsit türelmetlenül konstatáltam, hogy még bőven van időm a jármű érkezéséig, így az időt kihasználva úgy döntöttem, elköszönök egy fontos személytől a régebbi életemből, hisz valószínűleg úgysem járok erre a következő időszakban. Szóval a kávézó felé vettem az irányt, ahol már jól ismertek, így rögtön hozták az ablak melletti asztalhoz a rendelésemet. Méghozzá nem is akárki, hanem a gyerekkori barátnőm, Orsi.
-Petra, micsoda meglepetés, téged is látni még néha? - mosolygott szélesen, de tudtam, jó kedve mögött kis neheztelés is van. Nem hibáztathattam érte.
-Hiányoztál már - viszonoztam cselekedetét, majd sóhajtottam. - De igazából elköszönni jöttem. Tőled és ettől a helytől egyaránt.
-Reméltem is, hogy nem mész el köszönés nélkül végleg - mondta, majd egy újabb mosoly kíséretében felhúzott a székről, amin addig ültem, és megölelt. Jó pár centivel felém magasodott, de rá ezért sem tudtam haragudni. Végül pedig egy puszi után végleg magamra hagyott.
-Várj! - szóltam, és a táskámban kezdtem kutakodni.
-Hagyjad csak! - intett félig visszafordulva. - A vendégem vagy.
Kissé meglepetten, de jó szájízzel hajoltam le aztán a táskámhoz, hogy felvegyem a kapkodással a táskámból kiejtett dolgokat, de amikor megláttam, hogy mit tartottam a kezemben, megakadtam, majd pedig rögtön feltéptem a borítékot.
Jól tettem, hogy elhoztam, mert édesapám maximum elrakta volna a téli gyújtóshoz, nem is foglalkozva a levél tartalmával, ami engem viszont hihetetlen nagy melegséggel töltött el, és általa ki is találtam, mihez kezdek a következő négy hét szabadidőmmel.

Meglátogatom a bátyámat a Európa Bajnokságon.

2 megjegyzés:

  1. Hű. Ismét egy magyar válogatott fanfic.
    Szerencsére kellemesen csalódtam. Szépen fogalmazol, nem hamarkodod el az események leírását, remélem, a későbbiekben sem fogod ezt a hibát elkövetni, és azt is, hogy nem lesz sablonos, mint a több. A történet tetszik, sok mindent ki lehet belőle hozni, sok sikert kívánok hozzá!
    Gazdagodtál egy olvasóval (:
    Ölel,
    Lily J. S.xX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, köszönöm szépen, és nagyon igyekszem. Már annyi megosztó magyar válogatott ff-t olvastam, hogy már szinte frászt kaptam, ezért úgy döntöttem, én is belefogok, és megpróbálok a legtöbbet kihozva magamból elérni valamit. Igyekszem, én is úgy gondolom, hogy sok lehetőségem és ötletem is van, remélem ki tudom használni mindegyiket.
      Még egyszer köszönöm, remélem rendszeresen benézel akkor majd! :)

      izzy.

      Törlés